~
A csiganyálkát számos orvosi, kozmetológiai készítményben és kezelésben használják, mind a regenerációt serkentő, mind a ránctalanító hatása miatt, továbbá hatékonyan alkalmazható az aknés bőr ápolásában.
~
A csiganyálka összetétele:
- Allantoin – az egyik leggyakrabban ajánlott gyulladáscsökkentő és regeneráló anyag. Az allantoin serkenti az epidermális sejtek - a keratinociták - osztódását, ami felgyorsítja annak rekonstrukcióját és a sebek és horzsolások gyógyulását. Emellett hidratáló tulajdonságokkal is rendelkezik, mivel erősen megköti a vizet az epidermiszben.
- Kollagén és elasztin – hálót alkotnak, amely támogatja bőrünket. A kollagén nagymértékben ellenáll a nyújtásnak, erőt ad a bőrszövetnek, és részt vesz a sebgyógyulási folyamatokban is. Az elasztin, ahogy a neve is sugallja, biztosítja a bőr rugalmasságát. Sajnos az életkor előrehaladtával ezeknek a rostoknak a mennyisége csökken, ami hozzájárul a bőr öregedéséhez és a ráncok megjelenéséhez.
- Glikolsav - hatása abban áll, hogy fellazítja az intercelluláris kapcsolatokat az epidermiszben. Ennek eredményeként az elhalt bőr lehámlik. Intenzíven megköti a vizet az epidermiszben, így kisimítja a felületes ráncokat. Szabályozza a faggyúkiválasztás folyamatát és szűkíti a faggyúmirigyeket.
- Továbbá antimikróbális peptidek, antioxidánsok, A-, C-, E-, B3- és B12-vitamin, természetes antibiotikumok, glikokonjugátumok (fibroblasztok növekedési faktorai - többek között kollagén- és elasztinrostokat termelő bőrsejtek), nyomelemek: Réz, Króm, Kadmium stb.
~
A legújabb vizsgálatokban az orvos-kutatók a proliferációt, azaz a sejtszaporodás folyamatait vizsgálták. Ezeknek a vizsgálatoknak köszönhetően molekulárisan igazolni lehet a csiganyálka sebgyógyulási folyamatokra gyakorolt pozitív hatását. Az életkor előrehaladtával ezek a folyamatok fiziológiailag lelassulnak, és emellett külső tényezők, mint az UV-sugárzás vagy a termelődő szabad gyökök mennyiségének növekedése is hátrányosan befolyásolják az emberi bőr helyreállítási folyamatait. Ezért a modern kozmetológia olyan anyagokat kutat, amelyek nemcsak a stratum corneum hidratáltságát, hanem a bőr mélyrétegi helyreállítását is befolyásolja.
~
A jövő kozmetológiája a különlegesen hatékony szövet biostimulátorok alkalmazásában rejlik.
A kutatásban elsősorban a fibroblasztok és keratinociták migrációjára irányult a figyelem. Ez egy rendkívül fontos folyamat, amely lehetővé teszi a sebgyógyulást. Emellett megemelkednek az intercelluláris kapcsolatok, valamint a sejt és a szubsztrát közötti kapcsolatok száma, valamint a sejt „vázának” (citoszkeletonnak) rekonstrukciója. A csiganyálka jótékony hatása a sebgyógyulás legfontosabb szakaszaiban is, azaz a sejt-sejt és a sejt-szubsztrát fúzióban. Kiemelten fontos, hogy a csiganyálka alkalmazásától már az első 24 órában megtörténik a sejtmigráció, így a sérült bőrszövetben a sebgyógyulás kezdeti szakaszaiban is pozitív hatást gyakorol, amit kutatások is igazolnak. Ugyanezen vizsgálatok során figyelmet fordítottak a keratinociták proliferációjára és túlélésére is. Az eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy a csiganyálka képes gátolni a sejthalált, de fontos, hogy ezeket a megfigyeléseket további kutatásokkal kell megerősíteni. Érdemes tehát a bőrszövet károsodása után azonnal orvos-kozmetikai csiganyálkás kezelést igénybe venni és megfelelő tisztaságú és koncentrációjú otthoni kozmetikumokat használni.
~
Összegezve tehát a csiganyálka a hidratáló, gyulladáscsökkentő és antioxidáns összetevők tartalmán kívül nagyon jótékony hatással van a bőrszövet regenerációs folyamataira. A bőrszövet molekuláris helyreállító mechanizmusainak stimulálásával a sebek gyorsabb és hatékonyabb gyógyulását idézi elő és hegekre alkalmazva befolyásolja a szöveti rekonstrukciót. Ezek az eljárások önmagukban egyaránt hatékonyak a kombinált, zsíros, aknés, száraz, érzékeny, idősödő, érett bőr ápolásában is.
~
Forrás: https://agrar.it/upload/news/International-Journal-Cosmetic-Science-2012.pdf
~
Rendeld meg most! Irány a webshop!
~
A Healthy Skin Serum gél természetes csiganyálka és hialuronsav tartalmú készítményt Bőrgyógyászati Klinikán bőrgyógyászok felügyelete mellett tesztelték. A kutatás során bebizonyosodott, hogy a termékben található biztonságos, jól összeállított hatóanyagoknak köszönhetően többirányú hatása van. Enyhülést hoz a viszketés, hámlás és seborrhea tüneteivel járó betegségekben. A különböző típusú dermatózisokban szenvedők a készítmény használata után a betegség tüneteinek gyorsabb visszafejlődését figyelték meg. A megfelelő hidratálásnak és nyugtató és regeneráló hatásának köszönhetően a szérum megszünteti a kellemetlen égő érzést és viszketést. A bőr kivörösödése és hámlása, amely gyakran kíséri a gyulladást, szintén csökken.
~
A Healthy Skin Serum gél rendszeres használata befolyásolja a bőrgyógyászati elváltozások eltűnését, beleértve azokat is, amelyeket pl. staphylococcus aureus idézett elő.
~
Vásárold meg itt a webshopban, az orvos-kozmetikai szövetregenerációra képes, 98%-os koncentrációjú csiganyálka kozmetikumokat!
~
Klikk a képre!
~